Hol volt, hol nem volt, meszze-messze, �lt egyszer egy t�nd�rkir�lyn�. Ragyog�an k�k szeme volt, ak�r a tiszta tenger, a haja csillog�sa pedig ak�r az arany. Ez�rt is nevezte a t�nd�rek n�pe Aranyhajnak. Egy sz�p holdf�nyes est�n egy szeg�ny f�z�s kist�nd�r kopogott a palota ajtaj�n. A szolg�k felk�lt�tt�k Aranyhajat, mivel a koldus �t k�v�nta l�tni. �gy sz�lt a v�ndor:
-Kedves kir�lyn�m, adj sz�ll�st �jszak�ra. Sz�nj meg, �g�rem, megh�l�lom.
Aranyhaj �gy d�nt�tt, beereszti a szeg�ny t�nd�rt, �s ad neki egy szob�t a palot�ban.
M�snap reggel a v�ndor b�cs�z�ul egy gy�ny�r� nyak�ket adott Aranyhajnak. Minden egyes gy�ngye f�nyl� gy�m�nt volt; ragyogott az eg�sz l�nc. Aranyhaj rettenetesen �r�lt neki, h�l�lkodott, amennyire csak a t�nd�rnyelv szavai engedt�k.
�m az udvarban �lt egy gonosz boszork�ny is, aki meg�tkozta a l�ncot, �s �gy visel�j�nek napr�l-napra egyre jobban elsz�llt az �letkedve. Ezt a t�nd�rkir�ly hogyan, hogyannem megtudta, �s ez�rt a l�ncot sz�tszaggatva gy�ngyeit az esti �gboltra helyezte, hogy vil�g�tsanak. De Aranyhaj f�lelmetesen d�h�s lett, �tkokat kiab�lt mindenkire. S egyszer csak �gy ki�ltott:
-Ha m�r ez a szomor� sors kijutott nekem, jusson ki alatt val�imnak is! Ezut�n a t�nd�rek csak a mes�kben l�tezzenek! - ki�lototta m�rg�ben, de a var�zs hatott: minden t�nd�r elt�nt, de Aranyhaj taste a smaragdz�lt f�v�n hevert, l�lektelen�l. A szomor� emberek temett�k el; haja a f�ld alatt aranny� v�ltozott. S a f�lt az�ta t�nd�rek n�lk�l �l...